White Arrow

Beszámoló a 12. Dechatlon-Büchl Félmaratonra

A Győr-Moson-Sopron Megyei Szabadidőport Szövetség 2013. június 2-án a Győri Ipari Parkba, a 12. Dechatlon-Büchl Félmaratonra és betétversenyeire várta a futás, a görkorcsolya és a nordic walking kedvelőit. Az időjárás megkegyelmezett a futóknak, a kísérő rokonoknak, barátoknak és a szervezőknek, hiszen a több napos eső után, napos, de kissé szeles idő várta résztvevőket, és nem volt túlságosan meleg sem. Az infrastruktúrát idén is az AUDI Oktatási Központja biztosította, és ismét kitűnő házigazdának bizonyult.

A szervezők a Győri Ipari Parkon belül jelöltek ki egy 7 kilométeres körpályát, végig aszfaltos úton. Enyhe emelkedők nehezítették a félmaratonon és a váltóversenyen futók dolgát, és rostálták meg a mezőnyt. Különösen népszerű volt a váltófutás, ahol az egyes cégek csapatai is összemérhették tudásukat. Ezt a lehetőséget sajnos az ipari park cégei kevéssé használták ki, - a névadó Büchl Hungária Kft-t kivéve –

a verseny támogatásában sem jeleskedtek, sőt még figyelemre sem méltatták a rendezvényt, pedig. a rendezvény által nyújtott reklám, biztosan ismerté tette őket. Az együtt futás és a versenyzés kiváló lehetőség a munkatársak összekovácsolására, a cég imázsának növelésére.

Természetesen a verseny 260 indulója, hozzátartozója és kísérője is kiválóan érezte magát. az indulók között voltak Szlovákiából és Ausztriából érkező versenyzők is. A legnépszerűbb a 21 kilométer és a váltó futás volt, Dr. Pöltz Hajnalka (Abda) 99.40,  Kovács Zoltán Tamás (Székesfehérvár)82.54. lettek az abszolút győztesek.

A váltó futást a Fürge lábak csapata nyerte: /Koller Zoltán, Horváth Áron, Víg Zoltán/ 82.34-es idővel.

 A négy kilométeres futáson Görözdi Máté (Győr) 13.02, Zatykó Luca (Győr)15.41 győztek.

Az összes induló megkapta a verseny emblémájával ellátott, a Dechatlon által biztosított kiváló minőségű futópólót. A szervezők küzdősport bemutatóval színesítették a programot. Az abszolút és a korosztályos díjakon kívül kisorsolt ajándékokkal is gazdagodhattak a résztvevők.

 

A jövő évi 13, félmaratonra is már bizakodva gondolunk, tervezgetjük, még újabb ötletekkel színesítjük a rendezvényt, s reméljük majd hasonló sikerekre számíthatunk, lényeg hogy folytatás lesz 2014-ben is!