Földingné és Nagy a bajnok 

  MÁTAY ANDREA  

 

 NS, 2003-09-29 

 Kellemes őszi időben rendezték meg vasárnap Budapesten a Kaiser’s Plus Budapest Maratont – amely egyben országos bajnokság is volt – és a rövidebb távú versenyeket. Valóra vált a rendezvény szlogenje, a "Kétszázmillió futólépés”, hiszen a négy távon – maratonin (itt váltók is indulhattak), minimaratonin (7.5 km), maratonkán (4 km) és családi futáson (800 m) – csaknem tizenötezren indultak. 

 

A leghosszabb távon kétezer-hatszázan rajtoltak, köztük már visszavonult országos csúcstartó atléták, Korányi Balázs és Kovács Dusán, továbbá az olimpiai bajnok úszó, Darnyi Tamás, valamint a sportminiszter, Gyurcsány Ferenc.

A rajt után eleinte hárman futottak az élen, de 18 km-nél már Berecz Lajos és Nagy László harcolt az első helyért. Végül a Kiskunfélegyházi Honvéd versenyzője, Nagy László lett az első, aki élete első felnőtt bajnoki címét szerezte meg, a korábbról meglévő egy-egy ezüst- és bronzérem mellé.

"Ezúttal csupán a helyezés volt a fontos – magyarázta Nagy –, az, hogy milyen időt érek el, kevésbé volt lényeges. Kissé gyorsan kezdtünk, így csak arra tudtam gondolni, hogy valamilyen módon célba kell érnem. Ennek ellenére féltávnál megpróbáltam előnyre szert tenni, ám szúrni kezdett az oldalam, így kénytelen voltam lassítani. A pálya elég nehéz volt, a rakparton ellenszél hátráltatott bennünket, és annak is jobban örültem volna, ha a levegő kissé hűvösebb.”

Jobban esett a futás a női győztesnek, Földingné Nagy Juditnak, aki erősebb edzésnek megfelelő tempóban teljesítette a 42 km-t. "Sajnos a fiúk, a férjem és Korányi Balázs lemaradtak, pedig úgy terveztük, hogy én csak nyúl leszek a számukra. Amikor látták, hogy szívesen futnék gyorsabban, biztattak, hogy menjek előre. Élveztem a versenyt, a pálya mentén a zenekarokat, még integettem is, pedig ezt sohasem szoktam. Harmincnyolc éves vagyok, ez volt az ötvenhetedik maratonim, s örülök, hogy még mindig jólesik a futás. Még nem vagyok igazán formában, egy hónap múlva Olaszországban rajtolok, most csak felkészülésképp indultam. Már csak egy-egy évre előre tervezek, így csupán az a célom, hogy kijussak az athéni olimpiára” – nyilatkozta a győztes.

 

Kaiser’s Plus Budapest Maraton, egyben országos bajnokság

Maraton. Férfiak. Bajnok: Nagy László (Kiskunfélegyházi Honvéd, edző: Csoma Ferenc) 2:24:37, 2. Berecz Lajos (Városi Sportiskola, Mezőtúr) 2:26:33, 3. Horváth Béla (Hunyadi DSE) 2:27:12, 4. Zsódér (Hunyadi DSE) 2:29:11, 5. Ádók (VEDAC) 2:29:17, 6. Szabó G. (Vasas Humansoft) 2:30:37.

 Csapatbajnok: Kiskunfélegyházi Honvéd (Nagy László, Lajtos Márton, Zabari János) 7:27:18, 2. Hunyadi DSE 7:33:39, 3. Vasas Humansoft 7:44:00

Nők. B: Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa, e: Földing Ottó) 2:41:55,   2. Benkó Gabriella (Honvéd) 2:59:06, 

3. Farkas Katalin (Micro SC) 3:04:21, 4. Maas (svájci) 3:05:13, 5. Czibók (Honvéd) 3:06:42, 6. Mike (VEDAC) 3:08:55.

Csapatbajnok:  Micro SC (Farkas Katalin, Rédl Szilvia, Szekeres Vera) 9:57:49

7.5 km. Férfiak: 1. Bodor Olivér (PVSK) 22:11, 2. Ott (Honvéd) 22:13, 3. Tóth T. (Micro SC) 22:13. Nők: 1. Kroneraff Ágnes (PVSK) 25:32, 2. Garami (Honvéd) 25:36, 3. Kovács I. (VEDAC) 25:44

     

     

Kaiser maraton 2003.09.28.

Maraton - férfiak - 2:24.39-3.44.59 (tájékoztató)

hely rsz név sz.év egyesület/város/ország     21 km    idő

1.  9  Nagy László 1975 Kiskun. Honvéd        1:09:13  2:24:39

2.  3  Berecz Lajos 1979 Sportiskola Mezőtúr  1:09:13  2:26:34

3.  73 Horváth Béla 1976 Hunyadi DSE          1:12:00  2:27:15

4.  71 Zsódér Zsolt 1971 Hunyadi DSE          1:14:13  2:29:11

5.  58 Ádók Roland 1984 VEDAC                 1:14:36  2:29:17

6.  22 Szabó Gábor 1976 Vasas Humansoft       1:14:09  2:30:37

7.  39 Lajtos Márton 1966 Kiskun. Honvéd      1:12:09  2:31:00

8.  8  Zabari János 1968 Kiskun. Honvéd       1:14:12  2:31:38

9.  20 Szederkényi Máté 1978 Vasas Humansoft  1:14:11  2:31:40

11. 55 Persely Norbert 1979 Micro SC          1:14:10  2:32:48

12. 2217 Sztakó István 1962 Budapest          1:15:34  2:34:40

13. 57 Eső András 1974 VEDAC                  1:14:40  2:35:44

15. 74 Szabó József 1976 Hunyadi DSE          1:09:57  2:37:13

16. 24 Pész Attila András 1977 Micro SC       1:17:11  2:39:09

17. 6 Szecsődi Péter 1976 Micro SC            1:12:03  2:39:53

18. 15 Szirbek Zsolt 1974 VEDAC               1:17:24  2:41:07

20. 48 Szabó Imre 1978 Vasas Humansoft        1:14:11  2:41:40

21. 17 Barna László 1960 SZVSE                1:18:09  2:42:57

22. 18 Besenyi István 1974 SZVSE              1:16:42  2:43:32

23. 10 Avar András 1976 Megalódusz SE Tata    1:20:12  2:43:35

25. 1999 Szentirmai Péter 1958 Anonym SE      1:20:17  2:43:59

26. 45 Szabó Gyula 1970 MEAFC                 1:18:48  2:44:12

27. 2910 Tátrai, Róbert 1963 SVK              1:19:43  2:44:22

28. 1948 Molnár László Csaba 1975 Győr        1:15:50  2:44:33

30. 70 Biri Ferenc 1974 Gyulai SE             1:14:19  2:45:06

31. 14 Pulszky Lajos Zoltán 1974 Budapest     1:15:46  2:45:31

32. 1448 Gutyina Gábor 1963 BKV Előre SE      1:20:48  2:45:41

33. 59 Oláh Gábor 1975 PVSK                   1:14:24  2:45:56

34. 44 Beda Szabolcs 1977 Honvéd              1:17:47  2:46:07

35. 42 Korányi Balázs 1974 ARAK               1:21:10  2:47:13

36. 1986 Pleiveisz István 1980 Jászárokszállás1:19:15  2:47:21

37. 19 Kustos Szabolcs 1980 Vasas Humansoft   1:18:52  2:47:36

39. 7 Ostoróczky Ferenc 1967 Bp. Honvéd SE    1:18:55  2:48:33

40. 1761 Rosta Csaba 1970 Haladás VSE         1:21:26  2:48:56

41. 67 Szemerédi András 1977 Margitszigeti AC 1:21:11  2:49:20

42. 2036 Zajcz László 1956 NYVSC-Nyíregyháza  1:21:15  2:49:32

43. 2419 Országh Gábor 1981 Szuperinfo SC     1:20:17  2:49:58

44. 2353 Dezső Sándor 1965 HÓD-Triatlon       1:23:16  2:50:24

45. 1169 Földi Mihály 1968 Pannónia DSE       1:23:30  2:50:47

50. 23   Lindenmayer János 1959 Micro SC      1:23:22  2:56:09

51. 1709 Major Tamás 1973 Kocs                1:24:44  2:56:35

52. 1865 Nagy Tibor 1969 Jászárokszállási VSE 1:25:46  2:56:40

53. 37 Kis Imre József 1979 Margitszigeti AC  1:24:27  2:56:43

54. 1323 Szabó László 1972 Szentes            1:26:32  2:57:24

56. 2173 Barakonyi Lajos 1957 Óbudai Futókör  1:24:22  2:57:50

57.   66 Dezső Sándor 1971 Margitszigeti AC   1:23:24  2:58:53

91. 1251 Cseke József 1946 BKV Előre SE       1:27:52  3:05:48

112. 2315 Borsik György 1953 Nagykátai SE     1:27:41  3:08:49

142. 1226 Ladányi Róbert 1954 Óbudai Futókör  1:28:05  3:12:58

 

Kaiser maraton 2003.09.28.

Maraton - nok - 2:41.56-5.47.05 (tájékoztató)

hely rsz név sz.év egyesület/város/ország 21 km idő

1. 120 Földingné Nagy Judit 1965 Győri Dózsa    1:21:11 2:41:56

2. 129 Benkó Gabriella 1969 Bp. Honvéd SE       1:28:15 2:59:10

3. 104 Farkas Katalin 1974 Micro SC             1:25:51 3:04:24

5. 127 Czibók Ágnes 1975 Bp. Honvéd SE          1:28:36 3:06:42

6. 119 Mike Krisztina 1969 VEDAC                1:30:49 3:08:55

7. 117 Berkes Katalin 1963 Margitszigeti AC     1:32:28 3:09:19

8. 113 Rédli Szilvia 1967 Micro SC              1:28:09 3:10:33

9. 3254 Telek Viktória 1976 Budapest            1:30:55 3:11:18

11. 3037 Fehér Enikő 1962 GYÖTRI SC Gyöngyös    1:32:39 3:15:01

13. 121  Korán Éva 1967 ARAK                    1:35:25 3:16:38

14. 3099 Koplányi Adrien 1972 Vitalitás         1:39:28 3:24:33

15. 3020 Szabó Andrea 1978 Unik SE              1:40:52 3:26:59

21. 3177 Ocsovainé Gombás Mária 1962 Hatvan     1:35:17 3:30:22

22. 3192 Semanova Aranka 1956 Budapest          1:40:14 3:31:58

23. 3249 Kulcsár Éva 1965 Chinoin SC            1:43:19 3:33:00

24. 118  Ilyés Ildikó 1966 ARAK                 1:34:37 3:34:50

25. 3102 Bajnok Ágnes 1970 Miskolc              1:39:53 3:34:58

28. 3204 Vincze Barbara 1970 Pásztó             1:41:20 3:37:49

29. 3247 Czibolya Anna 1952 Óbudai Futókör      1:47:12 3:39:39

30. 3202 Ilyés Éva 1980 Baracska                1:43:56 3:40:14

31. 114  Szekeres Vera 1974 Micro SC            1:45:38 3:41:56

32. 3209 Nagy Erika 1977 Berettyóújfalu         1:43:33 3:42:26

33. 116  Farkas Valéria 1965 Margitszigeti AC   1:44:40 3:42:55

34. 3226 Ugyan Anita 1969 Nyíregyháza           1:41:40 3:43:44

35. 3175 Wermescher Ildikó 1965 Budapest        1:47:01 3:43:44

38. 3309 Bakó Mónika 1966 Spuri SC              1:39:47 3:44:35

45. 3243 Szűcs Judit 1979 Budapest              1:46:16 3:47:23

47. 3003 Joó Barbara 1977 Avon Szombathely      1:46:53 3:47:28

51. 3057 Balogh Ildikó 1973 Szigethalmi TE      1:42:44 3:48:41

52. 3245 Barta Viktória 1982 Budapest           1:49:46 3:49:28

53. 3049 Tordas Eszter 1982 Óbudai Futókör      1:51:13 3:49:32

55. 3091 Sáfrány Edit 1977 Debrecen             1:45:38 3:49:36

56. 3149 Sőregi Ágnes 1977 Győri Futóklub       1:45:59 3:49:56

59. 3196 Jenei Mária 1948 Szombathely           1:50:06 3:50:44

60. 3043 Farkas Csilla 1972 Orosházi HÖR KSB    1:49:19 3:50:51

62. 3233 Székely Ágnes 1975 Budapest            1:48:55 3:50:55

66. 3303 Csikós Mária 1967 Haladás VSE          1:46:32 3:52:47

67. 3225 Takács Györgyi 1964 Tengerszem S.E.    1:48:09 3:52:54

68. 3072 Nemes Adrienn 1972 Budapest            1:48:34 3:53:18

70. 3060 Németh Gyuláné 1973 Margita 344,2 TSE  1:52:08 3:53:45

71. 3106 Czimmer Éva 1969 Dunaújváros           1:56:10 3:53:45

73. 3186 Horváth Gáborné 1958 Ózdi Teknőc FC    1:43:19 3:53:53

74. 3323 Dobai Henrietta 1977 Tapolca Honvéd SE 1:43:55 3:54:07

75. 3014 Mihály Zoltánné 1958 Szarvas           1:57:36 3:54:13

76. 3172 Nadicsán Alexandra 1980 Budapest       1:54:12 3:54:52

77. 3006 Klatofild Zoltánné 1963 Budapest       1:53:14 3:56:13

102. 115 Szalai Edina 1971 Margitszigeti AC     1:50:50 3:59:43