XXII. 5vös5km


Sokaknak ez csak egy szám a sok közül, de azok számára, akik elindították az 5vös5km-t már egy sok éves múltra visszatekintő és hagyományokkal rendelkező verseny dicsőségét mutatja. Minden verseny más, minden verseny különleges, de az idei év, nem túlzás, ha azt mondom, hogy még a törzsvendégeknek is megannyi meglepetést fog okozni. Nem véletlenül adták a szervezők az 5vös5km futófesztivál elnevezést az eseménynek.

A hagyományok ápolása mellett megjelennek új kategóriák, új célcsoportot kiemelve a közönség köreiből. A versenyt megelőzően délután 16:00 órakor a figyelem központjába a legkisebbek kerülnek. Az idei évben először kerül megrendezésre a minimanó versenyszám, amely rövidített pályán, a kisgyerekeknek szól, kb. 8-0 éves korig. Így nemcsak szurkolnak anyunak-apunak, tesóknak, hanem ők is részt vesznek aktívan az eseményekben. Részletes információkért kattints a nevezés menüpontra.

A nagyok se maradnak ki a jóból, idén is a NIKE jóvoltából bárki kipróbálhatja a profi futócipőket és teljesítheti benne az 5km-es távot. Az egészséges életmód jegyében a XXII. versenyen olyan kiállítókkal és szervezetekkel várunk minden érdeklődőt, mint a Nemzetközi Táplálkozáskutató Intézet, akik egészségügyi mérések végzésével és tanácsadással segítik a sportolókat és azokat, akik szeretnék jobbá és teljesebbé tenni a mindennapokat, életmódjukat, de nem tudják miként is fogjanak hozzá.

A futamot megelőzően szintén kuriózumként az 5vös5km-en együtt vehettek rész egy nagyszabású Zenés Bemelegítésen, melyet meghívott Aerobic oktatónk Jakab Zsófia tart majd Nektek. A versenyszellem feltüzelése végett az ELTE Cheerleader csapata drukkol majd a mezőnynek és egy nívós bemutatóval lelkesítsen mindenkit a legjobb eredmény elérésére! 18:50 perckor különleges akrobatikus ROCK & ROLL bemutató zárja majd az eredményhirdetést.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az ELTE Rektora és Újbuda Polgármestere a 2012-es LEN, és ezzel együtt a tavaszi 5vös5km futóverseny fővédnöke. Az Ő ünnepélyes megnyitójuk indítja majd el a versenyt 5 óra 5 perckor a hagyományokhoz híven. A versenyen veletek futnak további meglepetésvendégek is!

Akinek nem lenne elég a mozgásból, maradjon velünk együtt bulizni, a Coca Cola nagyszínpad és a Fütyülős stage koncertjei várnak rátok, a 9. alkalommal megrendezett LEN többi eseményével együtt! Részletes programokért kattints a programok menüpontra, illetve a http://lenfesztival.hu weboldalra!

Sikeres versenyt és kellemes szórakozást kívánunk!